szombat, január 13, 2018 Posztolta Ae_ 09:04

Nos, újra itt :)

Egy ismerősöm hozta fel a "témát", eszembe jutott a blog, így gondoltam újra belépek.

Az életem gyökeresen megváltozott.

Jó és rossz irányba is.

2 éve van párom, akivel másfél éve élünk együtt Budapest agglomerációjában. Imádok itt lenni. Családi ház révén nincsenek szomszédok, csak a nagy kert és (szegény párom szerencsételenségére) egy kisebb botanikával a teraszon és minden helyen, ahová tavasztól- őszig virágot lehet tenni :D 
Ő tudja, hogy pánikbeteg, vagy legalábbis olyasmi vagyok.

Munkahelyet váltottam tavaly 2x is :)
A 8,5 éves munkámat májusban hagytam ott egy jobban fizető állásért. Elegem volt abból, hogy kb a minimálbért kapom, pedig roppant sokat dolgoztam.
Az új munkahelyen 3 hónapot tölöttem, mikor egy régi munkatársam felhívott, hogy ahol ő jelenleg van, keresnek olyan embert, aki ismeri a betöltendő munkakört. Szóval szeptember 1-től itt vagyok :) A munka nagyon-nagyon-nagyon sok jelenleg, de ez időszakos. A fizetés pedig sokkal jobb. Majdnem a dupláját keresem, mint 1 évvel ezelőtt. 
Úgy tűnik, hogy nagyon pénzcentrikus vagyok ezek alapján. De nem gondolom, hogy egy fiatalnak, akinek vannak a jövőre nézve tervei, bele kell nyugodnia, hogy épp annyit keresett, ami az alapvető szükségeleteit fedezte.

Pénzügyi tanfolyam: 2016 májusában végeztem :)

Egyetem: 5 hónap múlva államvizsga :)
Egyre kevesebb tárgyam van, alig kell bejárnom konzultációkra. Igen, aláírom.. nem vonatozok. Kocsival járok. A vonaton még nem tudtam magam túltenni. Biztos bennem van a rossz érzés is emiatt, de a kényelem is. Sokkal kényelmesebb 2 óra alatt megtenni az utat, levizsgáni, majd 2 óra alatt vissza, mint 3 óra oda, vizsga, várni a vonatra, majd 3 óra vissza.
Ha arról van szó, azonban felülök vonatra, de nem szívesen. Fél órás utat megteszek minden baj nélkül. Habár vonatozáskor ott motoszkál a fejemben, de semmi pánikreakcióm nincs,, csak a gondolat.

Ami viszont sajnos nem javult, az a tömegközlekedés. Az kritikán aluli.. :( 
Reggelente párom visz be kocsival munkahelyre, délután tömegközlekedéssel jutok el hozzá és onnan együtt indulunk haza.
Mikor az új helyre jöttem, megbeszéltük, hogy reggel kirak engem egy bizonyos helyen és onnan metrózok 15 percet. De amikor sor került a metrózásra, ott elbuktam. A végállomásnál felültem a metróra, leültem, elővettem a tabletet, hogy olvassak és a szemem sarkából láttam, hogy iszonyat tömeg lett a metrón 2 perc alatt. Az egyik utas feneke a fejemtől kb 10 cm-re volt. Nem bírtam, a következő megállónál leszálltam.
Így a reggeli TÖMEG (szó szerint) TÖMEGközlekedés kimarad.
Munka után pedig metrózok 3 megállót, onnan inkább sétálok párom munkahelyéhez 20 percet, ami legtöbbször még jót is tesz, hogy lemozgom a feszültséget.

De ettől eltekintve nagyjából rendben vagyok. Igazán élhető életet élek.
Bevásárlóközpontba járok, tavaly nyáron volt egy 1 hetes uatzás párommal, ahová kocsival mentünk 3000 km összesen, előtte 5 nap a családommal 1500 km. Tartok a hosszú utaktól, de általában egy Daedalon megoldja a problémát. 1300 km-t egy seggel végigülni, nem épp pánikosnak való, de szuperül ment :)

Mozizni még nem igazán szeretek.. ugyanis a mozi előtt aggódok, hogy nem leszek-e rosszul a moziban. De a film első 5 perce után elfelejtem  a problémát. Sajnos emiatt kevesebbet járunk moziba, vagy színházba, de igazából magamat csapom be, mivel tudom, hogy simán végig ülök mindent, csak az első pár perc rossz, DE akkor sem pánikolok, csak feszültebb vagyok..

Szóval vannak dolgok, amik nem változnak és bizonyos helyzeteket azért kerülök, mert félek. De azt hiszem teljes életet élek ettől függetlenül és nincs gyomoridegem, nincs megőrülési félelmem. Pánikrohamom az elmúlt 2 évben 1x volt, tavaly másjusban.

Talán évek múltán ez csak enyhülni fog.

szombat, november 28, 2015 Posztolta Ae_ 10:31

2015. november

Sok minden történt nyár óta.
Kezdhetném azzal, hogy visszamentem az egyetemre. Nem egyszerű, egy rakat vizsgát be kell pótolnom. De eddig  jól haladok. Szerencsére időben elkezdtem a tanulást, így a januári vizsgaidőszakra nem csapnak össze a fejem felett a hullámok.
Októberben volt a tanfolyamom vizsgája. Az sajnos nem sikerült. Én hibáztam, nem gyakoroltam rá eleget. De februárban lesz még lehetőségem a pótló vizsgára, azt ha törik, ha szakad, ha belegebedek, ha a belemet a földön fogom húzni.. akkor is megcsinálom. Az már másodlagos, hogy az érdeklődésem a téma iránt egyenlő a 0-val. De kell a munkahelyemhez..legalábbis nem árt, így 7 év munkaviszony után, ha van egy szakmába vágó papírom is :D

Visszatérve az egyetemre. Nem volt egyszerű. A legelső előadás előtt ott motoszkált a fejemben: mi van, ha rosszul leszek? Kifejezetten kerestem azt a helyet, ami a legközelebb van az ajtóhoz. "No problem" volt :D Végigültem az előadásokat és diadalittasan léptem ki az épületből a nap végén. Azóta már jópárszor megjártam Debrecen- Budapest útvonalat. Leginkább kocsival, de 1x már vonatoztam. Ott sem volt bajom (na jó, bevallom a hajnali 3,5 órás vonatozás során 1x előjött rajtam a pánik. Le akartam szállni félúton. De képzeletben pofán köptem magam és maradtam. Épp emiatt a kisebb stressz miatt féltem is a haza felé tartó vonat úttól. De ott már nem volt baj :) Azóta most volt az első olyan, hogy ismét hosszabb úton (mert azóta sűrűn tettem meg 30-50 perces vonatutakat) vonatoztam. Kijelenthetem: JÓ VOLT! Régen szerettem vonatozni és ha ezen az úton haladok, újra visszajön a régi érzés :)


Egyik ismerősöm nincs túl jól. Hasonló cipőben jár már évek óta.. kerüli a bevásárlóközpontokat, a tömeget. ÉN tartom benne a lelket. ÉN, aki tavaly szeptemberben bla bla (aki elolvasta az első bejegyzéseimet, tudja). ÉN, akinek MÁR meg sem kottyan bevásárlóközpontba menni, tömegbe menni (na jó, azért egy zsúfolt koncerten biztos nem érezném jól magam). Lényeg, hogy vannak pillanatok, amikor elgyengülök és úgy érzem megint sok és megint ki fogok merülni. De boldog vagyok, mert ezeknél a pillanatoknál 100x több olyan pillanat van, amikor kihúzom magam, hogy "igen, megcsináltam és ÉN csináltam meg". Nem jártam pszichológushoz. Nem szedtem nyugtatókat. Pedig én mindig is egy olyan embernek hittem magam, aki sokszor felad dolgokat..pici apró dolgokról van szó. Pl.: 2 hete fogyózok, biztos a 3. héten telezabálom magam minden nap. De büszke vagyok magamra, mert az igazán fontos dolgokban fel tudom magam kaparni a kakiból, ki tudom húzni a vállam és megyek előre.

:)

10 hónap elteltével

kedd, július 7, 2015 Posztolta Ae_ 18:17

Újra elolvastam az első bejegyzéseim közül párat.

Jézusom.. mit éltem én akkor át. Újra felevenedett az emlék, amikor a konyhában ültem és csak néztem magam elé és azt éreztem, hogy ez nem én vagyok. Ez nem lehetek én.

Azóta eltelt lassan  1 év. Nem mondom, hogy 180 fokot visszafordultam, de 160-at biztosan :) Össze sem lehet hasonlítani a mostani állapotot azzal, amikor elkezdtem írni a blogot.
Valahol büszke vagyok magamra és igenis megérdemlem a képzeletbeli vállveregetést. Mert nem hagytam el magam.

Akkor írtam, hogy rosszul lettem egy nagyobb áruházban.. ma már.. inkább vissza kell magam fogni, hogy ne menjek olyan sűrűn, hisz a pénztárcám nem bírja :)

Problémás volt eleinte a fogászat (igen, még mindig betegesen félek a fogfájástól), de oda is havi 1x járok. Már tegeznek..

És még sok apró dolog, ami már fel sem tűnik, hogy csinálom.. akkor pedig minden erőmre szükség volt, hogy megcsináljam- elmenjek- bemenjek.


Most belenéztem a tükörbe: mosoly :)

hétfő, június 29, 2015 Posztolta Ae_ 08:45

Igen :) :) Igen, igen, igen!!! Hétvégén vonatoztam :) Úgy alakult, hogy vonatozni kényszerültem péntek délután unokatesómmal és egy ismerősével. Rossz előérzetem nem volt, inkább úgy mondanám, hogy előtte 1-2 nappal párszor eszembe jutott, hogy huzamosabb ideig nem ültem vonaton tavaly szeptember óta. Végülis ez sem volt sok, 2 órás útról van szó. De ha valaki nem bírja, annak ez is nagy szó. IC-vel szerettem volna menni, mondván azon biztosan lesz ülőhely. Végülis egy sima vonattal mentünk Kőbányáról. Ülőhely is volt. Felültem a vonatra, csak annyi kikötésem volt, hogy menetiránnyal szemben üljek. No problem :) 1 másodpercnyi rosszullétem nem volt. Sőt, aludtam is egy kicsit, beszélgettem, élveztem a vonatozást. Az úton írtam anyumnak egy sms-t "Vonatozás pipa. Mostmár mehetünk hosszabb útra is". Amint leszálltunk szinte belebokszoltam a levegőbe és mondtam, hogy IIGGEEN fülig érő vigyorral :D Unokatesóm mondta, hogy a vonaton nem mert rákérdezni, de látta rajtam, hogy nincs baj. Nekem ez hatalmas dolog. Másrészről ismét volt a munkahelyen kisebb gyűlés. Mint már múltkor írtam, ott pár percig nem tetszett a dolog. Most kicsit félve indultam neki. Megérkeztem, volt az ajtó mellett hely. Gyorsan ledobtam magam, mondván nekem az a tuti. Ott sem volt baj. Mondjuk munkatársam 5 percenként megkérdezte, hogy minden ok-e. Pár ilyen kérdés után már mondtam neki, hogy már attól leszek lassan rosszul, hogy állandóan kérdezi. Ott tartottam, hogy leütöm.. :D Munkatársaimmal beszélgettem múlt héten. Mint kiderült, nem is 1 olyan kollégám van, aki valamitől fél. Van olyan, aki a metrót nem bírja és mindig az ajtó mellé áll. Más nem megy abszolút tömegközlekedéssel, mert annyira rosszul van tőle. Én ezek szerint nem is számítok pánikbetegnek. Vagy csak ennyire sikerült magam megerősítenem? Felül tudtam kerekedni a betegségen? Mert 9 hónappal ezelőtt azt hittem, hogy annyira eluralkodik rajtam, hogy nem fogok tudni normális életet élni újra. Akkor sokat olvastam utána. És nem csak a betűket olvastam gépiesen.. hanem megértettem a mondandójukat is a különböző cikkeknek. (Mondjuk hátulütője is volt, hisz elkezdtem olyan tüneteket produkálni, amikről olvastam. ) Lényeg, hogy szinte az összes helyen írták: FEJBEN DŐL EL! Nem győzöm elégszer hangsúlyozni azoknak, akiknek beszélek erről és maguk is hasonló cipőben járnak, hogy ezek nem valódi rosszullétek. Persze, megijed az ember. Mindenki megrémülne, hogy remeg, izzad, szédül.. nem kell bemutatnom a tüneteket. De le kell nyugtatni saját magunkat. Oda kell figyelni a megfelelő légzésre és arra, hogy eltereljük a gondolatainkat.Összegezve:Vannak helyzetek, amiket tudatosan kerülök. Pl: buszozás.. de abba valahol belenyugodtam. Kicsinek sem rajongtam a távolsági buszokért.. a "betegségtől" függetlenül sem fogok rajongani. Idővel lehet újra felülök. Vagy pl.: moziban csak szélre ülök, zárt teremben ajtó közelben.. de mindezt leszámítva azt hiszem teljes életet élek, amit tavaly ősszel el sem tudtam volna képzelni. Nagyon sajnálom azokat, akik évek óta megváltoztatták az életüket és a betegségtől teszik függővé a mindennapjaikat. Akik a pánik köré építettek fel mindent. Azoknak csak annyit tudnék mondani, hogy akaraterő.. Lassan, szépen lassan kell magunkat visszaszoktatni..és sz*rni az egészre jó magasról :) Ezeket terapeuta mondta és hittem neki. Tudtam, hogy ki lehet ebből törni. Hatalmas szerencsém volt, hogy rátaláltam erre az emberre és pár nap alatt visszaerősített az élethez. Pontosabban megadta a kezdőlökést. A többi rajtam múlt. (Hétfő reggel van, a fogalmazásom még katasztrófa, de a lényeg remélem átment :) )

Lassan itt a nyár

vasárnap, május 24, 2015 Posztolta Ae_ 19:11

Hűha .. de elhanyagolom a blogot. Aminek mondjuk valahol örülök, hisz ez azt jelenti, hogy nem igazán volt szükségem arra, hogy kiírjam magamból az ilyesmi jellegű problémákat. Másrészről sajnálom, hogy azok -ha vannak egyáltalán- akik beleolvasnak a kis mondókáimba, talán erőt meríthetnek, nos azokat sajnálom, hogy vajmi keveset látnak a kis életelmből. Most újra előjött, hogy írjak. A legutolsó bejegyzésem óta össz-vissz 1 "rohamom" volt.  Gyűlés volt a munkahelyen, ahol sem ablak és az ajtót is becsukták. Kb 50 ember. Amin a főnök az ajtót becsukta, azonnal szaporábban dobogott a szívem, verejtékeztem és remegett a kezem. Próbáltam elterelni a figyelmemet, nyomkodtam a mobilt (milyen bunkó az, aki egy munkahelyi tájékoztatón, aki a fő- fő- főnök beszéde alatt a telefonját nyomkodja) nem érdekelt a többiek rosszallása. Megfordult a fejemben, hogy felállok. De két dolgot tudtam: ha felállok, azzal az agyam azt az információt raktározza el, hogy ebben a helyzetben csak a menekülés a megoldás, amit nagyon nem akartam. Másik dolog, ha felállok, miközben a nagyfőnök beszél, másnap tuti nincs munkám. Szóval maradtam. Nagyjából 7-8 percig tartott az egész és éreztem, hogy kezdek megnyugodni. Folyamatosan mondtam magamban, hogy ezt a pánikot az agyam generálja. Nem fogok összeesni, hisz azelőtt ettem- ittam. Mellesleg víz szinte mindig van nálam. Ha tudom, hogy olyan helyre kerülök, ahol nem tudok inni huzamosabb ideig, iszok. Ez sokat segít. De ezt leszámítva teljesen visszazökkentem a régi kerékvágásba :) Színházban is voltam azóta. Imádtam, semmi szapora szívverés nem volt :) Sőőőőt, kb 1 hónapja elmentem arra a helyre is bulizni, amit mindig annyira imádtam, de tavaly szeptember óta nem merészkedtem le. No problem :) Pedig ez a hely több tánctérből áll, PINCE részből is, tele zsúfolt emberekkel. Szóval ha ezeket nézzük, a pánikbetegség olyan, mint egy rossz álom, amiből már felébredtem. Ami csak egy rossz emlék. Egy valami van, amitől még tartok... a hosszabb távú vonatozás és buszozás. A 30-40 perces vonatúttal semmi bajom. A városi tömegközlekedésbe már sikerült 100%-ig visszaszoknom. De a több órás utazásokat még nem mertem bevállalni. Persze kocsival azóta megjártuk már Szlovákiát is és fél Magyarországot bejártam, de az nem olyan.Lassan aktuálissá válik, hogy amit elterveztem (idén 5 külföldi ország), be is váltsam.Ehhez nem minden esetben fogok tudni kocsiba ülni. Mondjuk Zakopane vagy Salzburg esetén gazdaságosabb is lenne egy vonatút. Ezeket ősz és tél elejére tervezem. Addig szeretnék a vonathoz is 100%-ban visszaszokni. Tudom, hogy az egész a fejemben dől el. Tudom, hogyha felülök a vonatra és esetleg rám tör a pánik, akkor az nem valódi roham lesz. Egy hamis és álroham, amit megfelelő koncentrációval pár perc alatt legyőzök. Ha minden másba vissza tudtam zökkenni, akkor a vonatozáshoz miért ne? Hisz a fél életemet szinte ott töltöttem. A rokonokhoz vonattal jártam nyaranta és minden 2. hétvégén. A volt páromhoz vonattal jártam..minden hétvégén. Egyetemre vonattal jártam.. vizsgaidőszakban heti 3 alkalommal. Imádtam vonatozni. Tanultam rajta vizsga előtt. Vizsga után pedig már a kedvenc regényeimet olvastam a vonaton, vagy csak bámultam az ablakon kifelé, álmodoztam, a kedvenc zenéimet hallgatva, vagy épp nyitott szájjal aludtam :) Most mégis olyan távolinak tűnik. De nem adom fel. Fogok én még nyitott szájjal aludni és szemezni a szemben ülő pasival :DHisz csak ennyi hiányzik ahhoz, hogy újra teljes életet éljek.Mindezt leszámítva minden a legnagyobb rendben :) Mindenkinek ugyanilyen gyógyulást, kitartást és erőt kívánok :)

szerda, február 18, 2015 Posztolta Ae_ 19:14

Elég rég írtam. Őszintén megvallva direkt nem léptem léptem be a blogra. Nem akartam az ünnepeket ezzel tölteni. Nem akartam, hogy e körül forogjon a gondolatom.

Sokat pihentem..rengeteget. 2 év után végre először úgy telt a karácsony, hogy olvastam. Nem tankönyvet, hanem regényt. Nem gondoltam semmire. Se a munkára, se a tanulnivalókra. Január eleje óta sok a munkám. Hétfőtől péntekig a rendes állásom (ami néha nagyon kimerít), szombatonként a másodállásom, ami viszont feltölt :) Jó társaságban vagyok és ez rengeteg pluszt ad. Voltam január elején moziban is :) Pedig tartottam tőle, hogy hogyan fogom érezni magam.. hogy előjön-e a pánik. Semmi baj nem volt :)
Vonatozgatok is!! Mondjuk nem órákat, hanem csak alkalmanként 30 percet, de már ez is jó :) Édesanyámmal beszélgettünk múltkor. Felhoztuk a szeptemberi mélyzuhanásomat, amikor azt hittem soha nem tudok normális életet élni. Ég és föld a különbség a szeptemberi önmagam és a mostani önmagam között. Mondjuk már novemberben jobban voltam :) De ehhez rengeteget kellett tennem. Nagyon fel kellett akkor magam szívnom és szembemenni a pánikkal. Hm..pánik..az elmúltfél év alatt ha meghallottam azt a szót, hogy pánik, utáltam. Mostanában viszont újra ki merem mondani.

Év elején olvastam a horoszkópomat. Nem mintha nagyon hinnék benne, de azért el szoktam olvasni. 2015 januárra a lényeg: Lépjek ki a komfortzónámból! Folyamatosan kiléptem. Folyamatosan kitoltam a pánik körül kialakult határaimat. Úgy néz ki bevált/ beválik. Korábban is írtam, hogy valószínű ez sokáig vagy ha nem, hosszú évekig el fog kísérni. De még mindig szerencsésnek érezhetem magam azokhoz képest, akik hagyták magukon eluralkodni ezt és sodródtak az árral. Ma meg már annyira lecsökkent az életterük, amibe én beleőrültem volna. Épp ezért: MINDEN FEJBEN DŐL EL. Hiszek ebben! :)

vasárnap, december 14, 2014 Posztolta Ae_ 16:48

Most is minden ok :)

Rengeteget dolgozom és néha úgy érzem, hogy annyira ki fogok merülni, hogy az egész kezdődik az elejéről. De még kitartok mert tudom, hogy ez csak ideig-óráig tart.

Várom a karácsonyt, akkor végre jóóó sokat tudok pihenni (mondjuk, akkor meg az lesz a baj, hogy valamit csinálnom kell és inkább mennék dolgozni :D )

Szombatonként a másodállásom megvan. Nagyon szeretem csinálni.
A tanfolyamnak pedig most 2 hétig vége, szóval nincs mire panaszkodnom.

Néha előjönnek kisebb gondolatok a pánik körül, de azonnal elterelem a figyelmem és semmi problémám nincs. Mostmár nagyon úgy néz ki, hogy hosszú ideig kísérteni fog- vagy ha nem, örök életre-, de ha ezeknél a fél perces gondolatmeneteknél nem tart tovább, már ki vagyok vele békülve. Tudom élni az életem. Tudok dolgozni, vásárolgatni, stb,stb, csupa olyan dolgokat csinálni, amiket azt hittem szeptember elején már soha nem fogok tudni csinálni és ez a lényeg!!
Mondjuk vonatra még nem ültem fel, de szerintem azzal sem lenne probléma.
Már távolsági buszra felszálltam és majdnem 1 órát utaztam.. no problem :)

kedd, november 11, 2014 Posztolta Ae_ 06:30

Jól vagyok. Élhető életet élek és ez a lényeg.

Múlt héten voltam fogorvosnál. Ha valaki olvasta az első bejegyzéseimet, akkor tudhatja, hogy a legrosszabb rémálmom. De próbálok sűrűn menni, mert muszáj a fogaimat rendben tartani.
Na szóval. Év eleje óta -azóta a bizonyos kritikus hét óta- nem voltam. Felsétáltam a 2. emeletre, leültem szépen a székbe..és éreztem, hogy pár perc után kezdenek a gondolataim a pánik felé hajlani. Kb 1 percig olyan gondolatok cikáztak át rajtam, hogy felállok és hazamegyek. De eltereltem a figyelmem és maradtam. Szóval a "roham" nem tartott tovább néhány percnél :)

Következő: múlt hét végén egyik percről a másikra kiderült, hogy lenne egy kisebb másodállásra lehetőségem. Egy szórakozóhelyen kellene a belépésnél segédkeznem. Minden plusz pénz jól jön manapság :)
Nincs messze a hely, kocsival kényelmes tempóban 25 perc. Egy ismerősöm dolgozik ott. Az ismerős felajánlotta, hogy ugorjak át, nézzem meg milyen. Be is mutatna a főnöknek.
Nagy lendülettel el is indultam. Közeledve a helyiség felé gondolataim persze, hogy ismét ott lyukadtak ki. Miért megyek én oda. Nem lesz zárt-e a hely. Mi lesz, ha... stb. Kocsiból kiszállva már száradt ki a torkom. De erőt vettem magamon és beléptem. Onnantól kezdve megszűnt :) Nagyjából 1 órát töltöttem ott. Megismertem pár embert, beszéltem a hely tulajdonosával.
Próbálom úgy felfogni, hogy ok, a szombat estéim nem leszenk szabadok, de legalább a szombat és vasárnap nappal igen, emberek között leszek, jó hangulatban és pénzt is keresek.

Ez a hétvégém még szabad lesz. Utazom a rokonokhoz vidékre és ott pár közeli baráttal megünneplem a szülinapomat :)

Jól vagyok ;) :D

szerda, november 5, 2014 Posztolta Ae_ 10:56
Jaj de rég írtam :)A múltkori bejegyzésem óta ismét lett egy kisebb rohamom, de inkább leírom.-A munkahelyemről egy pár órás oktatásra küldtek egy másik épületbe. Nagyjából 20-25-en voltunk egy számítógépekkel teli kis terembenn. Ablak sehol sem volt nyitva. Ismerős arcokkal voltam körbevéve. Leültem és 5 perc után hirtelen egy gyengeség futott át rajtam és elkezdtem pánikolni. Éreztem, hogy gyengülök egyre jobban és dobog a szívem..a szokásos, mondjuk hányinger nem kísérte. Megkértem munkatársamat, hogy nyisson ablakot. Ő tudta, hogy miért kell. Szerencsére senki nem vett észre semmit. Negyed órája már csak ott járt az agyam, hogy felállok és kimegyek a teremből. De maradtam!! Ittam vizet, ettem egy szelet csokit és alig vártam, hogy elmúljon a hatása. Közel 1 órája "szenvedtem", mikor tartottak egy kis szünetet. Kimentem a friss levegőre, elszívtam egy cigit, beszélgettem és visszaültem a helyemre. Semmi bajom nem volt :) Ennek már egy hónapja. Azóta -le is kopogom- nincs baj. Levegőtlen áruházakban vásárolgatok, kis szűk próbafülkékben próbálgatom a ruhát, bemenni egy boltba már meg sem kottyan. Buszozok, metrózok, tanfolyamon ülök. Minden baj nélkül.Hétköznaponként  alig jut eszembe. Hétvégén mikor nincs semmi dolgom, persze.. a gondolataim elkalandozgatnak erre a területre, mert nem kötöm le a figyelmem. De olyankor is megerősítem magam. Arra gondolok, hogy szeptember elején 1 hét alatt milyen mélyzuhanásba kezdtem és pár nap alatt sikerült feltornáznom magam arra, hogy közlekedjek, majd napról napra jobban lettem.Olvastam egy idézetet, ami nagyon nagyon felbátorít, ha -néha- eszembe jut ez az egész:"Ki az erős? Aki egyedül barangol éjszaka. Pedig fél a sötétben.Az, aki farkas verme előtt várakozik. Pedig reszket, mint a nyúl, hallva az üvöltést.(..)"Nekem ez a pár sor iszonyatos lökést ad. Már tervezgetek utazást. December közepén szeretnék kimenni Salzburgba 1 napra a családdal. Vonattal!! Eleinte azt terveztük, hogy Kassára megyünk kocsival, de nekem az igazi adventi hangulat valahogy mindig akkor jött meg, miután az osztrákoknál eltöltöttünk egy napot. Mivel nem szívesen vágok neki télen kocsival az Alpoknak, így gondoltam a vonatra. Nem hosszú az út, kb 4-5 óra. Persze, mielőtt ennyire fejest ugranék az utazgatásba, egy rövidebb távon vonatozok, hogy kipróbáljam most hogyan bírnám. De mivel tudom, hogy van egy nagy nagy vágyam, hogy idén még eljussak Salzburgba, ezért beszívom a nagy levegőt és nekiindulok. :)

:)

kedd, szeptember 30, 2014 Posztolta Ae_ 17:33

Minden pánikbetegnek ilyen napokat kívánok!


Vagyis.. nem mondom, hogy teljesen klappol minden, de szerencsére egyre kevesebbet gondolok a rosszullétre. Ma reggel volt először, hogy nem azzal ébredtem, hogy "én pánikbeteg vagyok és mi lesz, ha ma leszek rosszul". Egyre többet vagyok újra a régi önmagam, többet mosolygok.

Napról napra egyre ritkábban fordul meg a fejemben a dolog. Igaz, le is foglalom magam. Munkahelyen sokszor nem érek rá ezen aggódni. Metrón lefoglalom magam, de ha nincs mit olvasnom, hanem csak bámulok ki a fejemből sincs probléma.
Mondhatni 3 napja kb 20x, 2 napja 10x, tegnap 5x, ma csak 2x jutott eszembe ez az egész.

Tényleg ennyire jól időzítettem? Ennyire jó időben kaptam el a betegség elejét?
Vagy ennyire sokat számít az, hogy nem hagytam magamon eluralkodni?

Persze..benne van a pakliban, hogy bárhol- bármikor rosszul lehetek.

DE MIÉRT LENNÉK?

 

Ja, és egy nagy nagy jótanács:

Ha valaki még az elején van ennek, csak "barátkozik" a betegséggel, még véletlen se olvasson utána neten, SEHOL! Én minél többet olvastam, annál rosszabbul lettem. El kezdtem produkálni azokat a tüneteket, amiket leírtak. Pl.: vonaton rosszul lettem..ok.. tudomásul vettem, hagytam a dolgokat annyiban, tudtam is élni tovább az életem. Következő héten buszon rosszul lettem.. elkezdtem utána olvasni..még rosszabbul lettem. Féltem a bolttól, egy szimpla sétától. És miért? Mert olvastam arról, hogy az emberek hogyan élik meg és tudat alatt el kezdtem magamra kivetíteni ugyanazokat. TILOS RÓLA OLVASNI!

Habár ebből kiindulva a blogom ellen beszélek egy bizonyos szinten, hisz eleinte én is leírtam minden érzésemet, minden félelmemet. De ez a blog arról szól, hogy túl lehet ezen lépni, ezzel együtt lehet élni és megpróbáljak erőt adni másoknak is. Remélem sikerül..

Fogjuk rá..

csütörtök, szeptember 25, 2014 Posztolta Ae_ 13:21
Fogjuk rá, hogy jól vagyok. Tegnap elmentem unokahugommal egy félig nyitott- félig zárt szórakozóhelyre. Nem voltak sokan, kb 10-15 ember. Eleinte kicsit féltem, hogy nem fogok-e pánikolni, de szerencsére nem volt semmi baj. Jót beszélteggünk. Már rám is fért.  Metrón, buszon semmi baj, munkában sem. Nem mondom, hogy nem jut eszembe különböző helyeken, hogy bármelyik percben rám jöhet, de olyankor egyből elterelem a figyelmem. Elkezdek fejben számolni, vagy olvasgatok, vagy írok egy ismerősömnek. Meg kell tanulnom ezzel együtt élni, másképp nem megy. Vannak rosszabb és vannak jobb perceim. Van, mikor kicsattanok a boldogságtól és úgy érzem imádom az egész életemet, az egész világot és milyen szerencsés vagyok. Van, mikor úgy érzem semmi értelme élnem, minek vagyok itt, csak feküdni van kedvem.  De hál'Istennek ebből van minden egyes nappal egyre kevesebb :)Most épp vegetálok. Inkább a pozitív hangulat felé billen a mérleg nyelve, de nem a legtökéletesebb.

kedd, szeptember 23, 2014 Posztolta Ae_ 08:42
4 nappal a pánikrohamom után végre elmúlt a gyomoridegem. Igaz, hajnalban felkeltem és olyankor képes vagyok minden rossz dolgon agyalni, ami nagyon lehúzza a hangulatomat. Olyankor olyanok jutnak eszembe, mint pl. hogyan fogom megélni/ túlélni, ha elvesztem valamelyik családtagomat. És ilyenkor semmi nem tudja elterelni a gondolataimat. De próbáltam magam nyugtatni, hogy édesanyám 54 éves lesz, édesapám pedig 49. Nem mondom, hogy kitűnő egészségnek örvendenek, de még tudom, hogy sokáig itt lesznek nekem :)Mióta kijött rajtam ez a betegség, azóta családcentrikusabb vagyok. Minden nap megölelem édesanyámat :) ( Aki meglepődött eleinte, hisz soha nem voltam egy nagy ölelgetős- puszilgatós)Sajnos az elmúlt 2-3 évben nagyon hajtottam. Idegeskedtem a jövőn. Mi lesz, ha 30 éves koromig nem lesz saját lakásom, miért nem kapok már fizetésemelést- pedig már itt lenne az ideje-, hogyan fogok teljesíteni az iskolában, mikorra szerzem már meg a diplomámat, hogy ha arra jutok tudjak munkahelyet váltani egy jobb fizetésért, a hónap utolsó napjaiban már számolgatom a forintokat.Most kicsit átértékeltem a dolgokat.Ha 30 éves koromig nem lesz saját lakásom (addig van még bő 3 évem) sem baj. Nem én vagyok az egyedüli, aki annyi idősen még otthon lakik. Gyűjtögetem a kis pénzemet és ha nem 3 év múlva, akkor 4-5 év múlva már el tudok indulni. Hisz akkor már a diplomámat is megszerzem és abból a fizetésből, amit a diplomával kapok (szerencsére államigazgatásban dolgozok és itt nagyon számít a papír) már kevesebbet kell ezen aggódnom. Az pedig, hogy mikor szerzem meg a diplomámat? Nem vagyok lekésve semmiről. Most ugyanis halasztok az egyetemen. Ha nem 28 évesen végzek, akkor végzek 29 évesen. Na bumm.. Nem csinálom újra végig azt, amit az elmúlt 1 évben csináltam. Nem volt semmi szabadidőm. Munkahelyről rohamtam a pénzügyi tanfolyamra hétköznaponként 2 alkalommal. Hétvégéimet Debrecenben töltöttem, ha épp nem volt konzultáció, akkor tanultam. Vidékre rokonaimhoz 2-3 havonta jártam. Bulizni volt, hogy fél évig sem jutottam el. Pedig fiatal vagyok ahhoz, hogy lemondjak a társasági életről :)Most viszont. Hétköznap munka, 2 alkalommal délutánonként pénzügy, a maradék délutánokon pedig tanulok a tanfolyamra. Hétvégén eszembe sem jut a munka, a suli. Az elmúlt 3 hétvégémet családdal, rokonokkal töltöttem. Kirándultunk, főztünk, sütöttünk, sétáltunk, nagy közös filmezések voltak. Már észreveszem, hogy milyen gyönyörű az ősz, hisz eddig is ez volt a kedvenc évszakom. 2 hét múlva Szlovákiába tervezünk egy napos kiruccanást a Szádelő- völgybe. November elején pedig szintén 1 napos városlátogatás Csehországban. December elején pedig (erről még nem tudnak a többiek :) )  adventi vásár Kassán. Most a családdal akarok lenni, mert ők azok akikben 100 %-ig bízom és akik ott lesznek akkor is, ha bármi rossz történik.Le akarok nyugodni! Tudom, hogy rohanó világban élünk és alkalmazkodni kell, de miért kell attól minden jóról lemondani? Miért kell hanyagolni azt, amik feltöltenek lelkileg?Nem kell lemondani! Csak tudni kell egyensúlyban tartani a kötelességet a kikapcsolódással.. és meg kell tanulni, hogy nem attól leszek boldogabb, hogy hajszolom a sikert.

Vasárnap

vasárnap, szeptember 21, 2014 Posztolta Ae_ 09:05

Még mindig van bennem egy kis félelem.

Rájöttem, hogy amint lekötnek dolgok, nem gondolok erre a sz*rra, sokkal de sokkal jobban vagyok. A tegnapi napot szinte teljesen itthon töltöttem, az nem tett jót. Hülye gondolataim vannak, a legkisebb olyan helyzettől is félek, ami máskor nem okozott gondot. Ma átmegyünk édesapámhoz kicsit. Muszáj itthonról kimozdulnom.

Kirándulást terveztünk mára, de sajnos nem jön össze.

Visszakérem a régi önmagamat!!!

Egy kis visszaesés

szombat, szeptember 20, 2014 Posztolta Ae_ 18:39

Az elmúlt 2 hetem szuper volt :)

Teljesen normális életet éltem. Horvátország után elmúlt a gyomoridegem. Rendesen tudtam menni dolgozni, utaztam metróval, busszal. Néha eszembe jutott, hogy most ne legyek rosszul, de azon kívül meg sem kottyant a dolog :) A hétköznapok munkával mentek el, múlhét végén pedig elutauztunk unokatesómékhoz 3 napra. Kisvonatoztunk, kirándultunk a Mátrában. Nagyon feltöltött.

Azonban péntek reggel óta ismét nem vagyok teljesen jól. Beindult az egyetem (sajnos időközben amíg úgy éreztem, hogy jól vagyok, felvettem a tárgyakat) és vonattal kellett mennem. Már a szállás is ki volt fizetve, ugyanis péntek- szombat ott kellett lennem. Hajnal 5-kor indult a vonat. Már csütörtök este is rosszul aludtam, sokszor megfordult a fejemben, hogy tartok a vonattól. Már a vonatra sem nagyon akartam felszállni, de erőltettem magam. A vonaton kb 30 percet bírtam. Sajnos agyaltam..majdnem 4 óra utazás, egész nap suli, ráadásul este nem hazajöttem volna, hanem egyedül mentem volna a szállásra. Szombaton megint suli, utána ismét vonatozás és csak szombat este értem volna haza. Ezen járt az agyam és éreztem, hogy egyre jobban eluralkodik rajtam a pánik. Erőltettem magam, hogy fent maradjak a vonaton, hisz kibírom, de Üllőnél leszálltam és jöttem haza a legközelebbi vonattal. Tudtam, hogy ezzel nem teszek jót, de nem bírtam. Reggel fél 7re itthon is voltam. Nagyon gyomoridegem volt. Utána mondta anyum, hogy maradjak itthon, pihenjek. Mondtam, hogy nem, mert ha itthon maradok, újra kezdődik előről az, amin 2 hete átestem.. attól, hogy újra fogok félni a lakásból kimenni. Így elindultam dolgozni. Egész nap ott motoszkált a fejemben a reggeli kis "traumám", így kis gyomorideggel dolgoztam. De szerencsére nem volt bajom a buszon és a metrón sem.
Ma úgy volt, hogy megyünk ismét unokatesómékhoz, mert főzőverseny volt a városukban. De mielőtt indultunk volna felhívott, hogy nincs jól. Így inkább kihagytuk, mert nem akartuk még ezzel is terhelni. Pedig jót tett volna nekem, hisz 1 hete is nagyon felvidítottak.
Szóval ma egész napos tévézés volt a családnak. Holnap pedig muszáj mennem valamerre. Utaznom kell, emberek közé kell mennem.

Annyira nem vagyok megijedve, mint múltkor, mert tudom, hogy túl tudok ezen lenni. Tudok normális életet élni, csak valószínű hirtelen sok lett volna ez a vonatozás egyedül. Vissza kell magam szoktatni a vonathoz is, ugyanúgy, mint a buszhoz és a metrózáshoz. Furcsa érzés :) Olyan, mint amikor valakinek újra kell tanulnia beszélni. Eddig imádtam vonatozni. Hisz volt, hogy ott tanultam vizsgára, aludtam. A fél életemet le tudtam volna ott élni, annyira nem okozott problémát. Most kicsit hagyagolom a vonatot, vagy pedig vonatozok, csak eleinte kicsi távon és nem egyedül. (Hisz múlthét végén is vonatoztam :) )
Még pici gyomorremegés van, de tudom, hogy ez nem végleges.. csak egy kis átmeneti feszültség. De úgy vagyok vele, hogy ennél nagyobb bajom nincs, ezt meg lehet tűrni.
2 hét múlva megyünk ki Szlovákiába kirándulni. Az majd feltölt :)

4. nap délután :)

péntek, szeptember 5, 2014 Posztolta Ae_ 12:37

Metróztam.. egyedül :) Buszoztam.. egyedül :) Boltban voltam, zöldkártyát intéztem.. egyedül :)
A terapeuta szerint nálam ez a pánikbetegség átmeneti jellegű, mondjuk nagyon oda kell figyelnem, sőt kisebb- hullámvölgyek még lehetnek.
De fel vagyok rá készülve. Tudom mit kell tennem, ha legközelebb rosszul leszek, tudom mit kell tennem, ha legközelebb el fog a pánik (Ami ne történjen meg!). Mondjuk nem mondom, hogy a metrón nem ott járt végig az agyam, de Zita (a terapeuta) jött utánam egy másik metróval. Az, hogy most elég sokat gondolok még a rosszullétre természetes. Idővel elmúlik, csillapodik. Lényeg, hogy hét elején azt hittem begolyózok itthon és fel kell adnom a munkahelyemet. De mostmár tudom, hogy vissza lehet térni a régi kerékvágásba, csak minél hamarabb el kell fogadni a betegséget, tudatában lenni és tenni ellene. Menni menni menni!! (És egy jó szakember néhány szava is kell megnyugtatásként) Nem pszichológus, aki a négy fal között, rosszabb esetben otthon beszélget veled. Egy ilyen terapeuta, aki elmegy veled a kritikus helyekre és próbára tesz. Mert attól senki sem fog meggyógyulni, ha otthon ül.. csak még jobban árt vele.

Mondjuk ehhez kell az is, hogy én iszonyatosan önfejű vagyok. Ha szembe akarok állni ezzel az alattomos betegséggel, szembe is fogok vele állni.

4. nap

péntek, szeptember 5, 2014 Posztolta Ae_ 07:53

Tegnap délután elkísértem édesanyámat orvoshoz. Nem volt baj :)

Most péntek reggel van. Betegszabadságom utolsó napja. Kicsit feszélyez a tudat, hogy 3 nap múlva vissza kell mennem dolgozni, mert nem tudom hogyan fogom lereagálni.

DE előtte még itt a hétvége :)
Készülönk Horvátországba (szigorúan autóval) 1 napra. El kell mennem ma a zöld kártyáért. Tegnap kibírtam, remélem ma is minden simán fog menni az ügyintézéssel.
10 órára jön a terapeuta és metrózunk. Ha minden jól megy, megkérem, hogy menjünk el egy nagyobb bevásárlóközpontba. Rájöttem, hogy muszáj feszegetni a dolgot, menni menni menni menni!!!! Azzal teszem a legrosszabbat, ha a négy fal között ülök.

Tudom, hogy nagyon oda kell figyelnem, hisz ha már kezdődő pánikbetegségről beszélünk, az már nem vicc. Épp ezért lassítok a tempón.
Tegnap találtam egy idézetet, ami most nagyon igaz: "Minden apróságért hálás vagyok, minden kis darab ételért, egy sétáért, vagy azért, hogy láthatom a gyönyörű virágokat nőni. Megtanultam jobban észrevenni és megbecsülni a dolgokat."
Tényleg milyen hihetetlen, hogy az ember észre sem veszi a legapróbb és legáltalánosabb dolgokat, de amint jön egy probléma, amitől ennyire megijed -mint most én- mindjárt másképp látja a dolgokat. A tegnapi nap nagyon megdobta az önbizalmam és tudom, hogy felül tudok ezen kerekedni.

Na megyek ügyet intézni :)
Dovidenja

3. nap délután :)

csütörtök, szeptember 4, 2014 Posztolta Ae_ 13:28

IIIGGEEEENNN :)

Árkádba nem mentünk, helyette a Ferenciek terénél lévő Invázióba rángatott el tesóm. Indulás előtt nagyon remegett a gyomrom. Vissza akartam öltözni "én sehová sem megyek". Kérdezte tesóm "menjünk holnap?".
"Nem, f*szom! Induljunk!"
Tettem vizet, szőlőcukrot a táskámba, napszemüveg fel és elindultunk. Remegett a gyomrom, ahogy felszálltunk, de kibírtam kb 8 kisebb megállót a célig. Aluljárón át, Invázió épp zárva leltár miatt, legközelebb délben nyitott. Fél 12 volt.
- "Forduljunk vissza?"
- "Nem, sétáljunk"

Sétáltunk át az Erzsébet hídon a Gellért- hegy aljáig a kis vízeséshez. Ott lőttünk pár fotót. Nagyon jól éreztem magam, elszállt minden feszültségem. Visszasétáltunk az Invázióhoz..még mindig leltár volt. Na, akkor menjünk haza. Lesétáltunk a Blaháig, ott felszálltunk a buszra. Meg sem kottyant a busz :) Semmi feszültség. Mintha csak egy átlagos napon a munkából jöttem volna haza :) Leszálltunk a buszról, bementem a kis zöldségesbe is :)

Most pedig itthon ülök és el sem hiszem, hogy ennyire tudok örülni annak, hogy minden baj nélkül végigcsináltam azt, amit máskor szinte észre sem veszek. Az ember ha beüt a baj, hirtelen megtanulja értékelni a legalapvetőbb dolgokat is.

Tudom, hogy ennek még nincs vége, hisz edzeni kell magam, de bizakodó vagyok, hogy tényleg csak rajtam múlik, hogy mennyire vagyok erős és kitartó.

3. nap

csütörtök, szeptember 4, 2014 Posztolta Ae_ 10:18

Tegnap 10 órakor jött Zita, a terapeuta. Nagyon kedves volt. Több, mint fél órát csak beszéltem neki arról, hogy miből alakulhatott ki ez az egész. Nagyon sokat jegyzetelt.  Mondta, hogy igen, ez pánikbetegség, de nem kialakult. Tehát rajtam múlik, hogy ezt mennyire hagyom elhatalmasodni. A kezelés utolsó 10 percében kimentünk, tettünk egy sétát a környező utcában. Az első pár méter még feszültebb volt, de minél többet mentünk, minél többet beszélgettünk, annál jobb lett. Mikor újra a házunk kapujához értem, semmi baj nem volt. Miután elment, megnyugodtam. Ezen felbátorodva a testvéremmel elmentünk édesapám munkahelyére. Kocsival mentünk, kb 15 perc volt az út. Ott 20 percnél többet nem töltöttünk. Nem voltam rosszul, csak az a gyalázatos feszültség ne lett volna a gyomromban. Itthon ettem egy jót és filmeztem. Este pedig anyummal és a rokonokkal elsétáltunk fagyizni. Oda-vissza sétával együtt kb 45 perc volt. Bent a fagyisnál sem voltam rosszul, habár nem töltöttem el bent 3 percnél többet.
Szerencsére rosszul nem vagyok, hisz próbálom kontrollálni a gondolataimat, de bármiről beszélgetek, tudad alatt ott van. Az a kis feszítő érzés a gyomromban ott van. Édesanyám szerint ez fokozatosan el fog múlni. Remélem minél hamarabb.

Lényeg amit "megtudtam" magamról:

Sajnos ebben az évben túl sokat vállaltam, túl sokat stresszeltem. Valószínű ez a probléma. Zita szerint nem lesz több hónap a kezelés, mert nem látja vészesnek a helyzetet. (Holnap metrózni fogunk ;) ) Lényeg, hogy agyban dől el minden.
Felvilágosított, hogy egy pánikroham nem tart 20-30 percnél tovább, mert a szervezet nem tudja huzamos ideig fenntartani azt az állapotot. És igenis erőltetni kell, hogy azon a helyen maradjak, ahol kezdődik ez az egész. Ugyanis: ha megfutamodok, akkor az agy úgy raktározza el, hogy azért lettem jobban, mert kiszabadultam a helyzetből.. és ez a továbbiakban hatással lesz. Viszont ha az agy úgy raktározza el, hogy igenis kibírtam azt a helyzetet, nem lettem rosszul, akkor már nyugodtabban indulok neki.

Tehát: miután a vonaton rosszul lettem és unszolásra szálltam fel a buszra, épp azzal tettek jót. Nem hiába tudtam következő héten dolgozni menni minden probléma nélkül.
Viszont azzal, hogy még indulás előtt leszálltam a horvátországi buszról, csak a legrosszabbat tettem. Azóta nem vagyok képes elmenni a legalapvetőbb helyekre :( Szóval hajrá-hajrá :)
Ma a bátyám ki akar vinni az Árkádba. Nem mondom, hogy nem izgulok, de azzal nyugtatom magam, hogy kb 30x voltam már ott minden probléma nélkül.. hát elmegyek 31. alkalommal is :)

 

2. nap.. a rossz hír

szerda, szeptember 3, 2014 Posztolta Ae_ 09:48

Plusz egy pofon..

Nagymamám testvére több, mint 1 hónapja kórházban van. Tolókocsiban ült már az utóbbi pár évben, mert egyszer megsérült és nagyon legyengült. Ápolni kellett már.

Az éjjel meghalt :,(

Mindjárt itt van a terapeuta.. remélem jót fog tenni.

2. nap

szerda, szeptember 3, 2014 Posztolta Ae_ 07:40

Reggel fél 8.

Hajnalban felkeltem, remegtem és gyomoridegem volt. Erősen próbáltam visszaaludni, szerencsére sikerült. Most ébredtem csak 7 után. De alig telt el 5 perc, jött ez az alattomos gyomorideg. Nem vészes, csak rossz a tudat, hogy ott van. Próbálom elterelni a figyelmem, de mindig visszakúsznak a gondolataim ahhoz, hogy "Mi lesz hétfőn, amikor újra munkába kell állnom?" "Nem akarok begolyózni".

Most vettem be egy Valerianat. Nem akarok Xanaxot szedni.
10-re jön hozzám a terapeuta. Gondoltam kisétálok vele a Városligetbe, hogy azzal is erősítsem magam és azt is, hogy nem kell félnem, mert nem leszek rosszul.

Tegnap délután kimentem édesanyám elé ahogy jött haza a munkahelyről. Kisebb sikerélményként éltem meg azt a 6 perces utat...Te Jó Isten! 26 éven keresztül SOHA nem fordult meg az a fejemben, hogy nehezemre essen sétálni. Most ezen aggódom? Szembe tudnám magam röhögni.

Néha belenézek a tükörbe és csak azt a mosolygós és mindenkivel kedves lányt látom magam előtt, aki eddig voltam. Nem hiszem el, hogy ennyire meg lehetne változni. Ezt nem akarom elfogadni! Igenis tenni fogok azért, hogy újra normális életem legyen.

Tudom, hogy sikerülni fog!!!!